Tractorpulling
 
 
 































Köszöntő!
10 ÉVES A MAGYAR HIVATALOS AMATŐR
TRAKTORHÚZÓ BAJNOKSÁG !!!

A Magyar Tractor Pulling Sport Egyesület jubileumi köszöntője



Amikor 2001 őszén sor került az első Hivatalos Magyarországi Tractor Pulling Sport bemutatóra, amit a Magyar Tractor Pulling Sport Egyesület szervezett közösen az IKR Bábolnával, a „Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok” rendezvény keretein belül, ahova csak a Tractor Pulling Sport bemutatóra közel kétezren jöttek el, felmerült az igény az amatőr versenyek szervezésére.
Ezért 2002-ben, Kun Péter, a Tractor Pulling Sport Egyesület elnöke, az IKR Bábolna elnök-vezérigazgatójával, Szaxon Attilával, Antos Gábor, IKR műszaki igazgatójával és George Vandenbergével, a New Holland cégcsoport közép-európai igazgatójával kidolgozták a MAGYAR HIVATALOS AMATŐR TRAKTORHÚZÓ SPORT szabályzatát és a hivatalos lőerő kategóriákat, amikben indulhatnak a versenyzők, és ezt az Európai Tractor Pulling Szövetség elnöksége is jóváhagyta.
Már ugyanebben az évben, 2002-ben, sor került az ELSŐ MAGYAR HIVATALOS AMATŐR TRAKTORHÚZÓ BAJNOKSÁGRA, ami kétfordulós volt.
Az első fordulót Kecelen szervezték meg, 17 versenyző gazda részvételével, akik 5 lóerő kategóriában indultak, több mint 3000 néző szemeláttára és örömére.
Az ELSŐ MAGYAR HIVATALOS AMATŐR TRAKTORHÚZÓ BAJNOKSÁG második fordulóját a magyar mezőgazdaság fellegvárában, Bábolnán rendezték meg 2002 szeptemberében ismét a „Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok” rendezvény keretein belül.
A második forduló egyben a döntő is volt, ahol az összesített pontszámok alapján került ki minden kategória első három helyezettje. Erre a látványos versenyre és az ezzel egybekötött Első Magyarországi Meghívásos Nemzetközi versenyre több mint 5000 néző jött el.
A 2003-as évtől kezdődően a Magyar Tractor Pulling Sport Egyesület, itt Hajdúböszörményben szervezi a MAGYAR HIVATALOS AMATŐR TRAKTORHÚZÓ BAJNOKSÁGOKAT, egy fordulóban, és idén is így van ez, de most sorban a 10-ik jubileumi alkalommal. Külön öröm, hogy mindez folyamatosan növekvő népszerűség és növekvő néző létszám mellet zajlik.
A Magyar Tractor Pulling Sport Egyesület idén 2011-ben ünnepli alapításának és sikeres működésének 12-ik évfordulóját, és a 10-ik évfordulóját a MAGYAR HIVATALOS AMATŐR TRAKTORHÚZÓ BAJNOKSÁGOK megszervezésének.
A Magyar Tractor Pulling Sport Egyesület, és annak elnöke, Kun Péter, ezúton szeretne köszönetet mondani a mindenkori versenyző gazdáknak és nézőknek a részvételükért és rajongásukért eme látványos és különleges motorsport iránt, annál is inkább mivel nekik és értük szervezzük ezeket a versenyeket. 
A Magyar Tractor Pulling Sport Egyesület 2012-töl másik 2-3 helyszínen is fog MAGYAR HIVATALOS AMATŐR TRAKTORHÚZÓ BAJNOKI futamokat szervezni az ország különböző régióiban, így a jövő évtől több fordulós hivatalos magyar amatőr bajnokságok kerülnek megrendezésre, és természetesen meghívásos nemzetközi Tractor Pulling versenyek és nemzetközi Tractor Pulling bemutatók is.
A jövőben is nagy szeretettel és örömmel várunk mindenkit, aki a tractor pulling sport iránt érdeklődik és szereti azt, illetve szeretne nézőként vagy versenyzőként részt venni az ország különböző részein szervezendő versenyeinken.

 
 
 
© 2009 Magyar Tractor Pulling Egyesület | Honlapkészítés: www.webdesignstudio.hu